Sok dolog foglalkoztat mostanában. A gondolatok csak úgy mennek össze vissza a fejemben, néha azon kapom magam, hogy munka közben is teljesen máson jár már az eszem :). Mindig is ilyen voltam, álmodozós, de jó... szeretem, a kis belső világomat, ahol mindent megbeszélhetek magammal.
Mik is foglalkoztatnak? Még mindig a betegségem. Miért van ? Miért nem múlik el ? Miért kell küzdeni és hétről hétre újra megtörni a szívemet és napokon keresztül imádkozni, könyörögni. Biztos meg fogok tanulni valamit. Ezzel egy időben érzem, hogy ezekben az időszakokban nagyon érzékeny is vagyok. Ez nálam azt jelenti, hogy sok apró dolog rosszul esik, vagy épp jól. Talán sokan észre se veszik. Ha rosszul esik, akkor nem mutatom ki, ha valami jól esik akkor már egyre többször sikerül. Legalább egy köszönöm, egy mosoly, egy ölelés. Az a nehéz benne, hogy ilyenkor sokkal inkább vágyom arra, hogy szeressenek és ezt ki is mutassák. Ez biztos, hogy mindenkinek nehezen megy, de talán ezért is szeretek olyanokkal együtt lenni, akik ki tudják ezt mutatni. Olyan szeretnék lenni, hogyha valami jól esik akkor azt tudjam viszonozni... mert tudom, hogy nekem is jól esne.
Többet kellene foglalkoznom az Igével, időt rászánni ( hééé ezt mindenki így érzi szerintem :) ) . Szükségem van a kijelentésekre, mert így úgy érzem, hogy csak egy helyben állok, vagy egy apró kis körben futkározok körbe körbe, nincs ami előre vigyen. Vannak gondolataim, hogy miket kéne csinálni, de valahogy "túl elfoglalt" vagyok ahhoz, hogy megálljak és megbeszéljem ezeket a dolgaimat Istennel és megkérdezzem tőle, hogy mit gondol. Pedig muszáj lesz, nem akarok ácsorogni. Eleget ácsorogtam az eddigi életem során.
Tegnap nagyon kellemes napom volt. Az esti ima, kifejezetten kedves volt a szívemnek, még sok ilyet szeretnék. Csodálatos Istenünk van. Ezt úgy érzem ma este is meg fogjuk tapasztalni.
Nagyon vidám napokat kívánok nektek és magamnak is a hétre.:P
D
Ma reggel amikor a metróban sétáltam előttem ment egy srác és a barátnője. Mind a kettőjüket a "menő" kategóriába sorolnám, akik való színüleg naponta több órát fordítanak arra, hogy a külsejük minél tökéletesebb legyen. Szóval mentek előttem és leértünk a lépcső aljára, ahol egy asszony kéregetett. Görnyedt volt, idős, és elesett. Mindenki el tudja képzelni. Egy gyűrött papír poharat szorongatott a kezében. Szóval a pár elment mellette és én is követtem őket. Szeretek adakozni az ilyen embereknek, akiknél látom, hogy nagy szükségük van rá, de nem szeretek megállni és kutakodni a táskámba a tömegbe, inkább előre félre szoktam rakni aprót és azt szoktam odaadni. A lényeg, ahogy megyünk tovább a srác egyszer csak vissza fordult... láttam az arcát és ledöbbentem. Valami megváltozott, más volt mint amit képzeltem. Az az érzésem volt, hogy egy olyan embert látok aki elbújik egy álarc mögé amit a világ elfogad, miközben ott van benne a szánalom, a szeretet. :) Nehéz leírni ezt az érzést, de ahogy mentem gondolkoztam, hogy én hogy lehetek ilyen, hogy gondolkozhatok így az emberekről amikor nem is ismerem őket. Külső alapján olyan sok dolgot elképzelünk az emberekről, meg az alapján ahogy viselkednek, holott ez sokszor csak egy állarc, ami mögé bújnak, hogy elfogadják őket. Egy állarc ami megvéd attól, hogy ki kelljen állni azért amit gondolunk, amit érzünk. Néha talán én is állarcot húzok, hogy ne kelljen vállalni mindazt amit gondolok, pedig sokan biztosan szájukat tátva néznék, hogy mit csinálok. Persze lennének olyanok is akik emiatt kinevetnének, mint ahogy biztos sokan nevettek a srácon is magukban, hogy mit csinál... lehet, hogy a barátnője is cikinek tartotta (vagy pont Ő mondta neki, hogy adjon) ezt nem tudhatom. Viszont azt tudom, hogy Isten szemével kell néznünk egymást és magunkat is, mert az igazi értékek nála vannak és Ő belát az állarcok mögé, mert nem azt nézi, hogy viselkedünk, vagy mit mondunk, mit teszünk. Ő a szíveket vizsgálja.
Igen igen .... megcsináltam :-)
Mivel is kezdjem az első bejegyzésemet... talán arról írok hogy miért is csináltam meg ezt a blogot. A célom az, hogy kiírjam magamból azokat a dolgokat amik eszembe jutnak, amiket kijelentésbe kapok, vagy amik hatással vannak rám. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy történt velem valami olyan, amit szívesen elmeséltem volna, de pár nap múlva már nem jutott eszembe és így nem is tudtam megosztani azokkal akikkel szerettem volna. Szóval reményeim szerint ez kis blog segítségemre lesz abban, hogy ezentúl ne forduljon elő ilyen.
Miért "Walk by faith" ?
Az életemre nagy hatást gyakorolt a "HIT". Nem túlzok, ha azt mondom, hogy azért élek még, mert hittem... azért van munkám mert hittem... azért tudok előre haladni és szembenézni minden nappal mert HISZEK. Nem fogom most részletezni, hogy miben akit érdekel szívesen beszélgetek vele erről. Szóval én nap mint nap próbálom megélni ezt a sort.. sétálni... lépésről lépésre... hittel. Elhinni azt, hogy amit az orvosok mondanak az nem a valóság, mert Jézus meghalt a betegségemért és már meggyógyultam még akkor is, ha ez jelenleg nem látszik. Elhinni azt, hogy lesz munkám, meg fogok tudni élni, bármilyen helyzetbe is kerülök. Elhinni azt, hogy meg fogom találni a társam, akit Isten rendelt mellém és aki el tud fogadni, el tud viselni, akivel tudok együtt imádkozni... megosztani a boldogságot, a könnyeket, a nehézségeket. Elhinni azt, hogy Isten vezet, megmutatja mire hívott el, hogy tudok segíteni az embereknek, hogy tudom szolgálni Őt. Lehet, hogy most még kifelejtek valamit, de ha eszembe jut majd még írok róla.
Azt hiszem első bejegyzésnek talán ennyit írok. Magamról most nem szeretnék írni, mert nem látom értelmét, úgyse tudom pontosan leírni milyen vagyok, majd azért valami rövid kis ismertetőt összehozok és kirakom a profilomhoz.
Kicsit küzdök még ezzel a megfázás szerű nyavalyával, de tudom hogy nincs hatalma rajtam.
Legyen szép éjszakátok...
D
