Előítéletek

Ma reggel amikor a metróban sétáltam előttem ment egy srác és a barátnője. Mind a kettőjüket a "menő" kategóriába sorolnám, akik való színüleg naponta több órát fordítanak arra, hogy a külsejük minél tökéletesebb legyen. Szóval mentek előttem és leértünk a lépcső aljára, ahol egy asszony kéregetett. Görnyedt volt, idős, és elesett. Mindenki el tudja képzelni. Egy gyűrött papír poharat szorongatott a kezében. Szóval a pár elment mellette és én is követtem őket. Szeretek adakozni az ilyen embereknek, akiknél látom, hogy nagy szükségük van rá, de nem szeretek megállni és kutakodni a táskámba a tömegbe, inkább előre félre szoktam rakni aprót és azt szoktam odaadni. A lényeg, ahogy megyünk tovább a srác egyszer csak vissza fordult... láttam az arcát és ledöbbentem. Valami megváltozott, más volt mint amit képzeltem. Az az érzésem volt, hogy egy olyan embert látok aki elbújik egy álarc mögé amit a világ elfogad, miközben ott van benne a szánalom, a szeretet. :) Nehéz leírni ezt az érzést, de ahogy mentem gondolkoztam, hogy én hogy lehetek ilyen, hogy gondolkozhatok így az emberekről amikor nem is ismerem őket. Külső alapján olyan sok dolgot elképzelünk az emberekről, meg az alapján ahogy viselkednek, holott ez sokszor csak egy állarc, ami mögé bújnak, hogy elfogadják őket. Egy állarc ami megvéd attól, hogy ki kelljen állni azért amit gondolunk, amit érzünk. Néha talán én is állarcot húzok, hogy ne kelljen vállalni mindazt amit gondolok, pedig sokan biztosan szájukat tátva néznék, hogy mit csinálok. Persze lennének olyanok is akik emiatt kinevetnének, mint ahogy biztos sokan nevettek a srácon is magukban, hogy mit csinál... lehet, hogy a barátnője is cikinek tartotta (vagy pont Ő mondta neki, hogy adjon) ezt nem tudhatom. Viszont azt tudom, hogy Isten szemével kell néznünk egymást és magunkat is, mert az igazi értékek nála vannak és Ő belát az állarcok mögé, mert nem azt nézi, hogy viselkedünk, vagy mit mondunk, mit teszünk. Ő a szíveket vizsgálja.