Megint túl sok dolgon gondolkozom egyszerre. Sok része van az életemnek ahol szeretnék megfelelni. Jó lenne jól teljesíteni, hogy sikeresen menjenek a dolgok. Mindig csak gyűlnek és gyűlnek a dolgok, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy a sötétben sétálok. Felnézek az égre, keresem a csillagokat, de csak a sötét eget látom. A "felhők" eltakarják előlem a fényt, ami onnan fenntről jön. Vagyis a csillagok ott vannak, a fényük sem húnyt ki, csak én nem látom őket. Vajon miért hagyja az ember, hogy a felhők összegyűljenek. Nem tudom megmondani, de mindig jön egy este, amikor már csak ezt veszem észre. Tudom, hogy hamarosan eső lesz. Esni fog, zuhogni, és tudom h. az felhőimmel le kell számolni. Hiába nyújtózkodok, nem érem el őket. Hiába mászok létrára, a közelükbe se jutok. Képtelen vagyok kitisztítani az eget magam felett. Rá kell bíznom a Szélre. Had fújja el őket messzire, hogy végre megint tisztán láthassam a csillagok fényét, hogy megint világíthassanak nekem odafönt az égen. Bármennyire is sötét van, mindig tudom, hogy a csillagok ott vannak... és az eső után mindig jön a napsütés. Szükség van az esőre is. Tisztára mossa a földet. Eltűnik minden mocsok és újra kitisztul minden. Igen, most össze vissza van minden, mint ahogy ez az írás is, de majd hamarosan rend lesz. Nem én rakok rendet. Én csak hiszem, hogy az lesz. Képtelen is lennék rá, mint ahogy a felhőimet sem érem el... soha. Örülök, hogy nem egyedül kell megtenni, van egy Apukám, aki segít nekem ebben.