Rég írtam, de ez jót jelent. :) Vagyis azt jelenti, hogy annyi minden dolog történt amit megéltem, hogy nem volt időm írni. Ez persze csak egy a sok közül amire mostanában nincs időm. Örülök neki, hogy így alakult - alakul. Végre nem a gép előtt ücsörgök magányosan egész este és olyan dolgokkal töltöm az időmet amiknek semmi haszna/értelme.
A múlt héten voltunk KREDIT-en. Szuper volt, főleg a második este. Béla bácsi mondott sok okosat, többek közt azt is, hogy mindenki a saját kreativítása szerint próbálja meg dícsérni az Urat, azzal amivel csak tudja. Jó volt a dicsi is, meg minden. Újra bebizonyosodott számomra, hogyha olyan emberek gyűlnek össze akik tényleg szeretnek dicsőíteni, akkor sokkal jobb, hitelesebb és erőteljesebb az egész. Ez érezhető. Nem azon múlik, hogy ki mennyire profi, hanem, hogy milyen szívvel áll oda.
A héten volt egy fotós találkozó. Kedd este 6-ra mentünk és olyan 7, fél 8 körül el is kezdődött :D. Ettől függetlenül jól elszórakoztunk. A B.Ádám által tartott hasznos kis előadás során rájöttem, hogy még kuporgatni kell egy keveset mire lesz megfelelő felszerelésem egy ilyen jellegű tevékenységhez. Az "okítás" után jött a fotózós rész, de még előtte történt egy kis baleset. Valakit (akit most nem nevezünk a nevén :D) leöntöttek forró csokival. Mondhatnám, h forró vizet a kopaszra... :D, de ennyire nem volt vicces a szitu és nem is kopasz az illető :P. A lényeg, h nem sikerült kiszedni a helyszínen a nacóból a gyönyörű barna foltokat. A fotózás jó volt, végre kipróbálhattam egy SB-800-at élesben. Nagyon megtetszett. Olyan fotókat sikerült csinálnom vele, amik igazán tetszetősek, főleg hogy egy tök sötét pincében készültek. Egy képet osztok meg veletek, ezt a modelről (mert ugyebár az is volt :)) készítettem. Sajnos a stúdió vakukra nem tudtam rákapcsolódni, meg nem is volt túl sok időm, mivel a többiek miatt menni kellett :P Jó volt, elégedett vagyok a gépemmel, még egy vakut be kell szerezni, mert az csodákra képes :) Tehát a kép:
Csütörtök délután Hősök tere és Városliget volt a célpont. Megtaláltuk a "szabadtéri pocsolyabámulás" országos döntőjének helyszínét és még pár éppen edzést tartó illetővel is találkoztunk. Aztán kalandot keresve sétáltunk át a forgalmas úton, mert miért ne :D. Viszont a Jolika turistáinak már nem mertünk integetni. Vagyis én mertem volna, csak egyedül nem olyan poén. :P Meg kell jegyeznem, hogy az óriás pöttyös amit a parkban elfogyasztottunk igazán remek volt :). Aztán kipróbáltuk a kis pizzériát, ahol saját magunk állítottunk össze egy nagyon finom vacsorát :) és műsort adtunk a pizzéria dolgozóinak :D.
Csak pár dolgot írtam le, mert olyan sok minden van, hogy arra nem is lenne elég idő, hogy mindent lejegyezzek. A hétvégét otthon töltöm. Jó lesz végre látni az otthoniakat. Pihi, nyugalom...
Ezt kívánom nektek is... D


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése