Egyedül ücsörgök benn az irodába, így van időm egy picit gondolkozni. Mindig is foglalkoztatott az a dolog, hogy miért mondja mindenki azt, hogy én "ilyen meg olyan jó vagyok". Soha nem éreztem magam annak. Mármint igyekszem jól csinálni a dolgaimat és figyelmes lenni azokkal akik közel állnak hozzám, de ettől még nem leszek jó. Nekem is vannak hibáim. Sokszor érzem azt, hogy egyszer majd csinálok valami nagy hülyeséget és mindenki jó nagyot fog csalódni bennem. Persze remélem Isten segít, hogy ne csináljak ilyet, de azért nem vagyok tökéletes, én is bármit elronthatok. Kicsit frusztrál, hogy akik körülöttem vannak, rossznak érzik magukat néha, vagyis rosszabbnak mint amilyen én vagyok. Remélem, hogy nem valamilyen viselkedéssel, vagy beszólogatással érem ezt el, mert nem akarok senkit sem megítélni. Nem akarom, hogy az emberek mellettem rossznak érezzék magukat, azt akarom, hogy úgy érezzék, hogy szeretem és elfogadom őket, mint ahogy azt Isten is teszi.
Jó érzés megbocsátani, főleg ha szeretünk valakit. Az utóbbi pár napban picit átéltem, milyen is lehetett Istennek, vagyis milyen neki az amikor egy embernek kegyelmet ad, megbocsátja a vétkeit. Persze sokkal kisebb és jelentéktelenebb dolgokról van szó, de akkor is, jó érzés amikor látod, hogy valaki tényleg megbánja azt amit csinál és még jobb érzés megbocsátani neki. Sokkal jobb mint haragudni. Én így látom és remélem, hogy mindig is így fogom látni, ehhez kérek erőt és bölcsességet.
Soha nem szeretem amikor kritizálnak. Eleinte nem is szoktam igazat adni és mindig ellenállok neki, nehogy már igaza legyen valakinek :D. De aztán, ha olyan a kritika, hogy eléri a szívemet, sokat gondolkozom rajta és van, hogy bizonyos idő után változtat is. Meg szoktam magamban vizsgálni ezeket a dolgokat. Szükségem van arra, hogy kritizáljanak, még akkor is, ha ez fáj, mert ha csak a saját fejem után megyek mindig, akkor lehet, hogy önzővé és akaratossá válok. Szóval az, hogy nem értek egyet valakinek a kritikájával, vagy esetleg úgy néz ki, hogy megsértődök, még nem jelenti azt, hogy később nem fogadom el. ;-)
Azt hiszem mára ennyi, áldott hétvégét mindenkinek. Jó pihenést.
D
Gyönyörű reggelt mindenkinek. Nekem már megvolt.
Reggel a szokásos módon kissé késve indultam el. Hugi csinált nekem finom ebédet (Isten áldja meg gazdagon ezért), viszont picit későn készültünk el, úgyhogy késtem. Ahogy kiléptem a lakásból melegséget éreztem :). Igen süt a nap... gyönyörű. Úgy döntöttem ma nem buszozok, inkább sétálok. Szeretek így menni, mert ilyenkor tudok gondolkozni. Volt is min. Az utóbbi napokban, egy kissé kerülgetett a lelkiismeret furdalás, valamint a félelem amiatt, hogy az ajándékot amit nem rég kaptam eltékozlom, nem vigyázok rá eléggé. Szerencsére ma reggelre ez az érzés teljesen elhalványodott. Bár tudom, hogy vannak dolgok amiket nem jól csináltam az utóbbi napokban, mégis hatalmasan elcsodálkoztam, h Isten mennyire megáldotta a tegnapi esténket :). Újra bebizonyosodott több dolog is, többek közt, h Isten meghallgatja az imákat, még akkor is, ha egyszerű, lényegtelennek tűnő dolgokért imádkozunk, valamint az őszinte szeretet előtt nincs semmilyen akadály. Nagyon szeret bennünket az Apukánk.
Szóval ahogy sétáltam reggel, gondolkoztam egy tegnapi videón, ami elindított bennem valamit. Jó érzés volt, azt kértem, hogy használja ezt, ha tudja. Szeretnék végre kimozdulni egy picit abból az állapotból ahol most vagyok és nyitni a világ felé. Szóval imádkozzatok értem, hogy sikerüljön az amit Isten mutatott, legyen erőm és bátorságom (bátorságunk) véghez vinni. Mentem tovább és egyszer csak eszembe jutott, hogy már olyan régen nem adakoztam a szegényeknek. Ilyenkor azt szoktam csinálni, h belenyúlok a tárcámba és kiveszek egy marok aprót, zsebre vágom és ha találkozok valakivel akinek úgy érzem h adnom kell, adok. Nem szeretek a tárcámban kotorászni amikor épp azt várják, h adjak már. Persze általában amikor így előkészülök, nem szoktam találkozni senkivel. Ma ez másképp alakult. Ahogy a metrón utaztam, tovább hallgattam a zenét, gondolkoztam azon, h lehetne megvalósítani azt a dolgot amit mutatott Isten. Sok jó gondolatom volt és éreztem h betöltött a Szent Szellem, vidám voltam. Odaértem a délihez, felmentem a mozgólépcsőn és ahogy sétáltam kifelé, észrevettem egy idősebb asszonyt. A botjára támaszkodott és nem tűnt szegénynek, meg ilyesmi, de mégis a szemébe néztem és sajnáltam kicsit. Közel mentem el mellette és amikor már egy picit elhagytam, olyan érzésem volt mintha szólt volna hozzám. A szemem sarkából talán még láttam is. Visszafordultam és kivettem a fülemből a zenét. Akkor elkezdte mondani nekem, hogy nagyon éhes és reggelit szeretne venni, meg hogy, Ő szóró lapozni szokott, de most valami nem jött össze. Nem értettem pontosan, mert ahogy beszélt el kezdett sírni. Annyira megérintett, ahogy ott álltam előtte. Akkor jutott eszembe, h én előkészítettem egy marék aprót, gyorsan benyúltam a zsebembe és odaadtam neki. Aztán amikor elvette még megfogtam a kezét és rámosolyogtam. Megköszönte. Még bennem volt az is, hogy mondjam neki h. Isten nagyon szereti, de ehhez nem voltam elég bátor, nem tudom miért. Ahogy mentem tovább megint éreztem Isten jelenlétét. Annyira jó volt végre hosszú idő óta úgy adni, hogy tudom, hogy jó helyre került amit adtam.
Azért is érintett meg engem annyira ez a mai reggel, mert annak ellenére, hogy kétségek voltak bennem, hogy jól csinálom-e a dolgaimat Isten megmutatta, hogy ne ezekkel foglalkozzak. Ő ott van mellettem, csak tegyem a dolgom és ahol gyenge vagyok majd Ő erős lesz. Csak azt a picit amit tudok, azt tegyem meg és higgyem el, hogy Ő nem hagy el, bármit is teszek. Nem dicsekvésből írtam le ezeket, csak azért, hogy lássátok Ti is, nem az elrontott dolgokkal, a hibákkal, bűnökkel kell foglalkozni. Kegyelemben élünk és én ezt ma megtapasztalhattam. Nem arra van szükségünk, hogy törvényeket hozzunk magunknak és azokat betartsuk, vagy a mások által kitalált törvényekhez ragaszkodjunk. Azt várja tőlünk, hogy tovább menjünk és megcselekedjük az Ő akaratát. Remélem nekem sikerül így élnem. Nagyon szeretném.
Áldott hetet mindenkinek.
D
Nem vagyok jó ember. Nem csinálom tökéletesen a dolgaimat. Nem tudok úgy szeretni sokszor, ahogy kéne. Nem mindig értek egyet az általánosan elfogadott elvekkel. Szeretem máshogy csinálni a dolgokat, úgy ahogy én gondolom, ahogy a szívemben érzem. Szeretem érezni, hogy Isten megáld. Jó dolog "fiúnak" lenni.
Mégis olyan nehéz, amikor mások, ahelyett, hogy örülnének annak, hogy boldog vagyok, megpróbálják megmutatni, hogy miért is csinálom rosszul amit csinálok. Miért van az, hogy ahelyett, hogy imádkoznának értem, hogy minden jó legyen, megpróbálnak megjavítani, mint valami elromlott órát a műszerész.
Nehezen viselem, amikor megmondják a határokat. Amikor megpróbálnak bezárni bizonyos szabályok korlátjai közé. Már megtapasztaltam milyen a friss, tágas, zöld legelőkön élni. Szabadon élni. Megéreztem ennek az illatát és ezért annyira fáj amikor rám akarják tenni a nyerget.
Igen, talán én gondolom rosszul. Igen, talán én nem csinálom jól. Igen, talán így nem fog sikerülni. Igen, talán nem így kéne.
De legalább őszinte vagyok. Őszinte vagyok Istennel. Kitárom elé a szívem. Az Ő kezében vagyok már egy ideje. Előle nem akarok elbújni. Még ha rosszat is teszek, letérdelhetek elé, hogy bocsánatot kérjek. Biztos vagyok benne, hogy szeret engem annyira, hogy megfogja mutatni, hogy min kell változtatnom. Eddig is megmutatta, ha tudok hozzá fordulni ezután is megfogja. Bennem él és én Ő benne.
Nagyon kavarognak bennem a dolgok... a vihar után viszont mindig kisüt a nap...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
