vihar után mindig kisüt a nap...

Nem vagyok jó ember. Nem csinálom tökéletesen a dolgaimat. Nem tudok úgy szeretni sokszor, ahogy kéne. Nem mindig értek egyet az általánosan elfogadott elvekkel. Szeretem máshogy csinálni a dolgokat, úgy ahogy én gondolom, ahogy a szívemben érzem. Szeretem érezni, hogy Isten megáld. Jó dolog "fiúnak" lenni.

Mégis olyan nehéz, amikor mások, ahelyett, hogy örülnének annak, hogy boldog vagyok, megpróbálják megmutatni, hogy miért is csinálom rosszul amit csinálok. Miért van az, hogy ahelyett, hogy imádkoznának értem, hogy minden jó legyen, megpróbálnak megjavítani, mint valami elromlott órát a műszerész.

Nehezen viselem, amikor megmondják a határokat. Amikor megpróbálnak bezárni bizonyos szabályok korlátjai közé. Már megtapasztaltam milyen a friss, tágas, zöld legelőkön élni. Szabadon élni. Megéreztem ennek az illatát és ezért annyira fáj amikor rám akarják tenni a nyerget.

Igen, talán én gondolom rosszul. Igen, talán én nem csinálom jól. Igen, talán így nem fog sikerülni. Igen, talán nem így kéne.

De legalább őszinte vagyok. Őszinte vagyok Istennel. Kitárom elé a szívem. Az Ő kezében vagyok már egy ideje. Előle nem akarok elbújni. Még ha rosszat is teszek, letérdelhetek elé, hogy bocsánatot kérjek. Biztos vagyok benne, hogy szeret engem annyira, hogy megfogja mutatni, hogy min kell változtatnom. Eddig is megmutatta, ha tudok hozzá fordulni ezután is megfogja. Bennem él és én Ő benne.

Nagyon kavarognak bennem a dolgok... a vihar után viszont mindig kisüt a nap...