Egyedül ücsörgök benn az irodába, így van időm egy picit gondolkozni. Mindig is foglalkoztatott az a dolog, hogy miért mondja mindenki azt, hogy én "ilyen meg olyan jó vagyok". Soha nem éreztem magam annak. Mármint igyekszem jól csinálni a dolgaimat és figyelmes lenni azokkal akik közel állnak hozzám, de ettől még nem leszek jó. Nekem is vannak hibáim. Sokszor érzem azt, hogy egyszer majd csinálok valami nagy hülyeséget és mindenki jó nagyot fog csalódni bennem. Persze remélem Isten segít, hogy ne csináljak ilyet, de azért nem vagyok tökéletes, én is bármit elronthatok. Kicsit frusztrál, hogy akik körülöttem vannak, rossznak érzik magukat néha, vagyis rosszabbnak mint amilyen én vagyok. Remélem, hogy nem valamilyen viselkedéssel, vagy beszólogatással érem ezt el, mert nem akarok senkit sem megítélni. Nem akarom, hogy az emberek mellettem rossznak érezzék magukat, azt akarom, hogy úgy érezzék, hogy szeretem és elfogadom őket, mint ahogy azt Isten is teszi.
Jó érzés megbocsátani, főleg ha szeretünk valakit. Az utóbbi pár napban picit átéltem, milyen is lehetett Istennek, vagyis milyen neki az amikor egy embernek kegyelmet ad, megbocsátja a vétkeit. Persze sokkal kisebb és jelentéktelenebb dolgokról van szó, de akkor is, jó érzés amikor látod, hogy valaki tényleg megbánja azt amit csinál és még jobb érzés megbocsátani neki. Sokkal jobb mint haragudni. Én így látom és remélem, hogy mindig is így fogom látni, ehhez kérek erőt és bölcsességet.
Soha nem szeretem amikor kritizálnak. Eleinte nem is szoktam igazat adni és mindig ellenállok neki, nehogy már igaza legyen valakinek :D. De aztán, ha olyan a kritika, hogy eléri a szívemet, sokat gondolkozom rajta és van, hogy bizonyos idő után változtat is. Meg szoktam magamban vizsgálni ezeket a dolgokat. Szükségem van arra, hogy kritizáljanak, még akkor is, ha ez fáj, mert ha csak a saját fejem után megyek mindig, akkor lehet, hogy önzővé és akaratossá válok. Szóval az, hogy nem értek egyet valakinek a kritikájával, vagy esetleg úgy néz ki, hogy megsértődök, még nem jelenti azt, hogy később nem fogadom el. ;-)
Azt hiszem mára ennyi, áldott hétvégét mindenkinek. Jó pihenést.
D
Gyönyörű reggelt mindenkinek. Nekem már megvolt.
Reggel a szokásos módon kissé késve indultam el. Hugi csinált nekem finom ebédet (Isten áldja meg gazdagon ezért), viszont picit későn készültünk el, úgyhogy késtem. Ahogy kiléptem a lakásból melegséget éreztem :). Igen süt a nap... gyönyörű. Úgy döntöttem ma nem buszozok, inkább sétálok. Szeretek így menni, mert ilyenkor tudok gondolkozni. Volt is min. Az utóbbi napokban, egy kissé kerülgetett a lelkiismeret furdalás, valamint a félelem amiatt, hogy az ajándékot amit nem rég kaptam eltékozlom, nem vigyázok rá eléggé. Szerencsére ma reggelre ez az érzés teljesen elhalványodott. Bár tudom, hogy vannak dolgok amiket nem jól csináltam az utóbbi napokban, mégis hatalmasan elcsodálkoztam, h Isten mennyire megáldotta a tegnapi esténket :). Újra bebizonyosodott több dolog is, többek közt, h Isten meghallgatja az imákat, még akkor is, ha egyszerű, lényegtelennek tűnő dolgokért imádkozunk, valamint az őszinte szeretet előtt nincs semmilyen akadály. Nagyon szeret bennünket az Apukánk.
Szóval ahogy sétáltam reggel, gondolkoztam egy tegnapi videón, ami elindított bennem valamit. Jó érzés volt, azt kértem, hogy használja ezt, ha tudja. Szeretnék végre kimozdulni egy picit abból az állapotból ahol most vagyok és nyitni a világ felé. Szóval imádkozzatok értem, hogy sikerüljön az amit Isten mutatott, legyen erőm és bátorságom (bátorságunk) véghez vinni. Mentem tovább és egyszer csak eszembe jutott, hogy már olyan régen nem adakoztam a szegényeknek. Ilyenkor azt szoktam csinálni, h belenyúlok a tárcámba és kiveszek egy marok aprót, zsebre vágom és ha találkozok valakivel akinek úgy érzem h adnom kell, adok. Nem szeretek a tárcámban kotorászni amikor épp azt várják, h adjak már. Persze általában amikor így előkészülök, nem szoktam találkozni senkivel. Ma ez másképp alakult. Ahogy a metrón utaztam, tovább hallgattam a zenét, gondolkoztam azon, h lehetne megvalósítani azt a dolgot amit mutatott Isten. Sok jó gondolatom volt és éreztem h betöltött a Szent Szellem, vidám voltam. Odaértem a délihez, felmentem a mozgólépcsőn és ahogy sétáltam kifelé, észrevettem egy idősebb asszonyt. A botjára támaszkodott és nem tűnt szegénynek, meg ilyesmi, de mégis a szemébe néztem és sajnáltam kicsit. Közel mentem el mellette és amikor már egy picit elhagytam, olyan érzésem volt mintha szólt volna hozzám. A szemem sarkából talán még láttam is. Visszafordultam és kivettem a fülemből a zenét. Akkor elkezdte mondani nekem, hogy nagyon éhes és reggelit szeretne venni, meg hogy, Ő szóró lapozni szokott, de most valami nem jött össze. Nem értettem pontosan, mert ahogy beszélt el kezdett sírni. Annyira megérintett, ahogy ott álltam előtte. Akkor jutott eszembe, h én előkészítettem egy marék aprót, gyorsan benyúltam a zsebembe és odaadtam neki. Aztán amikor elvette még megfogtam a kezét és rámosolyogtam. Megköszönte. Még bennem volt az is, hogy mondjam neki h. Isten nagyon szereti, de ehhez nem voltam elég bátor, nem tudom miért. Ahogy mentem tovább megint éreztem Isten jelenlétét. Annyira jó volt végre hosszú idő óta úgy adni, hogy tudom, hogy jó helyre került amit adtam.
Azért is érintett meg engem annyira ez a mai reggel, mert annak ellenére, hogy kétségek voltak bennem, hogy jól csinálom-e a dolgaimat Isten megmutatta, hogy ne ezekkel foglalkozzak. Ő ott van mellettem, csak tegyem a dolgom és ahol gyenge vagyok majd Ő erős lesz. Csak azt a picit amit tudok, azt tegyem meg és higgyem el, hogy Ő nem hagy el, bármit is teszek. Nem dicsekvésből írtam le ezeket, csak azért, hogy lássátok Ti is, nem az elrontott dolgokkal, a hibákkal, bűnökkel kell foglalkozni. Kegyelemben élünk és én ezt ma megtapasztalhattam. Nem arra van szükségünk, hogy törvényeket hozzunk magunknak és azokat betartsuk, vagy a mások által kitalált törvényekhez ragaszkodjunk. Azt várja tőlünk, hogy tovább menjünk és megcselekedjük az Ő akaratát. Remélem nekem sikerül így élnem. Nagyon szeretném.
Áldott hetet mindenkinek.
D
Nem vagyok jó ember. Nem csinálom tökéletesen a dolgaimat. Nem tudok úgy szeretni sokszor, ahogy kéne. Nem mindig értek egyet az általánosan elfogadott elvekkel. Szeretem máshogy csinálni a dolgokat, úgy ahogy én gondolom, ahogy a szívemben érzem. Szeretem érezni, hogy Isten megáld. Jó dolog "fiúnak" lenni.
Mégis olyan nehéz, amikor mások, ahelyett, hogy örülnének annak, hogy boldog vagyok, megpróbálják megmutatni, hogy miért is csinálom rosszul amit csinálok. Miért van az, hogy ahelyett, hogy imádkoznának értem, hogy minden jó legyen, megpróbálnak megjavítani, mint valami elromlott órát a műszerész.
Nehezen viselem, amikor megmondják a határokat. Amikor megpróbálnak bezárni bizonyos szabályok korlátjai közé. Már megtapasztaltam milyen a friss, tágas, zöld legelőkön élni. Szabadon élni. Megéreztem ennek az illatát és ezért annyira fáj amikor rám akarják tenni a nyerget.
Igen, talán én gondolom rosszul. Igen, talán én nem csinálom jól. Igen, talán így nem fog sikerülni. Igen, talán nem így kéne.
De legalább őszinte vagyok. Őszinte vagyok Istennel. Kitárom elé a szívem. Az Ő kezében vagyok már egy ideje. Előle nem akarok elbújni. Még ha rosszat is teszek, letérdelhetek elé, hogy bocsánatot kérjek. Biztos vagyok benne, hogy szeret engem annyira, hogy megfogja mutatni, hogy min kell változtatnom. Eddig is megmutatta, ha tudok hozzá fordulni ezután is megfogja. Bennem él és én Ő benne.
Nagyon kavarognak bennem a dolgok... a vihar után viszont mindig kisüt a nap...
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Ahhoz pedig, hogy az ember jól lásson a szívével őszinteségre van szükség. Elsődlegesen saját magunk felé, az után pedig mások felé. A mai világban olyan sokan megkeményítik a szívüket. Ez érthető is, hiszen mindenki szerint gáz, ha sebezhető vagy. Kihasználják az emberek, ha megnyílsz és könyörtelenül lecsapnak rád. Mégis ahhoz, hogy szeretni tudj, szükség van arra, hogy megnyisd a szíved. A felépített falakat, amikkel bevédted magad és amit kifelé mutatsz, le kell rombolni. Ki kell lépni a hajóból, rá a hullámokra, mert csak akkor tudod meg, hogy képes vagy-e a vízen járni. Milyen nehéz és mégis milyen jó érzés kilépni a kényelmes csónakunkból. Amikor eldöntöd, amikor elindulsz, aztán visszanézel egyszer, majd tovább mész és visszanézel még egyszer, majd végül hozzáérsz a víz felszínéhez. Próbálgatod... mivel még nem léptél ki teljesen, van hogy úgy érzed, fenn tudnál maradni a tetején, de van, hogy úgy érzed elsüllyednél. Igazán csak akkor bizonyosodhatsz meg amikor kilépsz végre. Két lábbal és már a kezeddel sem kapaszkodsz. Levetsz mindent ami a hajóhoz kötött és elindulsz. Eleinte egy picit talán süllyedni vélsz, de ha jól döntöttél és igazán hiszel akkor megtart a víz.
Köszönöm Istennek, hogy segített lerombolni a felépített falakat. Mindaz ami gátolt már csak törmelék. Végre újra érzem, hogy megérintenek a dolgok. Persze sebezhetőbb is vagyok, de végre tudok szeretni. Őszintén el tudom mondani, hogy mi van bennem. Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam, milyen áldás van ezen. Köszönöm a mai napot, a tegnapit, az elmúlt heteket, az elmúlt hónapokat...
"Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra." (Róma 13,14)
Egy érdekes témán gondolkodtam el a mai este. A gondolatok még most is forognak a fejemben, szóval most készül amit írni akarok és úgy érzem még nagyon az elején vagyok ennek a gondolatmenetnek. Szóval amiről írni akarok, azok a kívánságok. Amióta a műtétem volt, sokat gondolkozom azon, hogy mitől lehetett, miért történt meg ez az egész és vajon, hogy lehetne meggyógyulni belőle. Nem állítom biztosan, hogy rájöttem a titok nyitjára, de úgy érzem, hogy egy részének köze van a kívánságokhoz.
Szóval egyre többször figyelek fel arra, hogy mennyire tudják irányítani az ember életét a kívánságai, feltéve, hogy enged nekik. Sajnos azt kell mondjam, hogy nagyon sokszor engedtem én is nekik. Sokszor érzem/éreztem úgy, hogy most rossz napom volt, vagy nincs kedvem ehhez, vagy ahhoz ezért megengedhetem magamnak, hogy engedjek egy kicsit a kívánságomnak. Csak egy pályát játszom ezzel a játékkal, utána tanulok/eszek, csak megkóstolom ezt a csokit/csipszet/kólát, de nem eszem meg, csak bele nézek ebbe a filmbe és ha rossz lesz majd kikapcsolom... Igen. Elgyengültem. Mindig. Ha az ember egy picit elengedi magát és teret ad olyan dolgoknak amiket kíván, de tudja, hogy most vagy egyáltalán nem kellene őket csinálni akkor NAGYON nehezen tud utána megállni. Hogy mi is ezzel a baj. A fenti ige leírja. A testet ne tápláljátok a kívánságokra!!! E helyett öltözzétek fel az Új embert, töltekezzetek be Szent Szellemel. Igen, ezt szeretném, de miért olyan nehéz??
Arra jöttem rá, hogy sok dolgot a kívánságaim miatt rontottam/rontok el. Persze nem arról van szó, hogy semmit nem szabad, hanem, hogy mérsékletesen kell és ami meg nem használ, abból picit sem kell, mert aztán a végén elgyengül az ember és nem tud megállni. Az életemben ezen a területen bölcsességre és Isten erejére van szükségem, úgy érzem. Nem vagyok erős ember, de tudom, hogy az Úr az én hiányosságaimon keresztül tudja megmutatni, hogy Ő milyen hatalmas. Imádkozni fogok azért, hogy adjon erőt és bölcsességet ezzel kapcsolatban és remélem, hogy egyszer majd bizonyságot tehetek. Talán nem csak engem érint ez a téma.
Már most hálás vagyok Neki, hogy megmutatta ezt és legalább tudom, hogy min kell változtatnom. Biztos van még sok dolog, de ez talán most a legfontosabb. Az életem múlhat rajta... Azt szeretném, ha Ő lenne az én legfőbb kívánságom.
Megint túl sok dolgon gondolkozom egyszerre. Sok része van az életemnek ahol szeretnék megfelelni. Jó lenne jól teljesíteni, hogy sikeresen menjenek a dolgok. Mindig csak gyűlnek és gyűlnek a dolgok, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy a sötétben sétálok. Felnézek az égre, keresem a csillagokat, de csak a sötét eget látom. A "felhők" eltakarják előlem a fényt, ami onnan fenntről jön. Vagyis a csillagok ott vannak, a fényük sem húnyt ki, csak én nem látom őket. Vajon miért hagyja az ember, hogy a felhők összegyűljenek. Nem tudom megmondani, de mindig jön egy este, amikor már csak ezt veszem észre. Tudom, hogy hamarosan eső lesz. Esni fog, zuhogni, és tudom h. az felhőimmel le kell számolni. Hiába nyújtózkodok, nem érem el őket. Hiába mászok létrára, a közelükbe se jutok. Képtelen vagyok kitisztítani az eget magam felett. Rá kell bíznom a Szélre. Had fújja el őket messzire, hogy végre megint tisztán láthassam a csillagok fényét, hogy megint világíthassanak nekem odafönt az égen. Bármennyire is sötét van, mindig tudom, hogy a csillagok ott vannak... és az eső után mindig jön a napsütés. Szükség van az esőre is. Tisztára mossa a földet. Eltűnik minden mocsok és újra kitisztul minden. Igen, most össze vissza van minden, mint ahogy ez az írás is, de majd hamarosan rend lesz. Nem én rakok rendet. Én csak hiszem, hogy az lesz. Képtelen is lennék rá, mint ahogy a felhőimet sem érem el... soha. Örülök, hogy nem egyedül kell megtenni, van egy Apukám, aki segít nekem ebben.
Rég írtam, de ez jót jelent. :) Vagyis azt jelenti, hogy annyi minden dolog történt amit megéltem, hogy nem volt időm írni. Ez persze csak egy a sok közül amire mostanában nincs időm. Örülök neki, hogy így alakult - alakul. Végre nem a gép előtt ücsörgök magányosan egész este és olyan dolgokkal töltöm az időmet amiknek semmi haszna/értelme.
A múlt héten voltunk KREDIT-en. Szuper volt, főleg a második este. Béla bácsi mondott sok okosat, többek közt azt is, hogy mindenki a saját kreativítása szerint próbálja meg dícsérni az Urat, azzal amivel csak tudja. Jó volt a dicsi is, meg minden. Újra bebizonyosodott számomra, hogyha olyan emberek gyűlnek össze akik tényleg szeretnek dicsőíteni, akkor sokkal jobb, hitelesebb és erőteljesebb az egész. Ez érezhető. Nem azon múlik, hogy ki mennyire profi, hanem, hogy milyen szívvel áll oda.
A héten volt egy fotós találkozó. Kedd este 6-ra mentünk és olyan 7, fél 8 körül el is kezdődött :D. Ettől függetlenül jól elszórakoztunk. A B.Ádám által tartott hasznos kis előadás során rájöttem, hogy még kuporgatni kell egy keveset mire lesz megfelelő felszerelésem egy ilyen jellegű tevékenységhez. Az "okítás" után jött a fotózós rész, de még előtte történt egy kis baleset. Valakit (akit most nem nevezünk a nevén :D) leöntöttek forró csokival. Mondhatnám, h forró vizet a kopaszra... :D, de ennyire nem volt vicces a szitu és nem is kopasz az illető :P. A lényeg, h nem sikerült kiszedni a helyszínen a nacóból a gyönyörű barna foltokat. A fotózás jó volt, végre kipróbálhattam egy SB-800-at élesben. Nagyon megtetszett. Olyan fotókat sikerült csinálnom vele, amik igazán tetszetősek, főleg hogy egy tök sötét pincében készültek. Egy képet osztok meg veletek, ezt a modelről (mert ugyebár az is volt :)) készítettem. Sajnos a stúdió vakukra nem tudtam rákapcsolódni, meg nem is volt túl sok időm, mivel a többiek miatt menni kellett :P Jó volt, elégedett vagyok a gépemmel, még egy vakut be kell szerezni, mert az csodákra képes :) Tehát a kép:
Csütörtök délután Hősök tere és Városliget volt a célpont. Megtaláltuk a "szabadtéri pocsolyabámulás" országos döntőjének helyszínét és még pár éppen edzést tartó illetővel is találkoztunk. Aztán kalandot keresve sétáltunk át a forgalmas úton, mert miért ne :D. Viszont a Jolika turistáinak már nem mertünk integetni. Vagyis én mertem volna, csak egyedül nem olyan poén. :P Meg kell jegyeznem, hogy az óriás pöttyös amit a parkban elfogyasztottunk igazán remek volt :). Aztán kipróbáltuk a kis pizzériát, ahol saját magunk állítottunk össze egy nagyon finom vacsorát :) és műsort adtunk a pizzéria dolgozóinak :D.
Csak pár dolgot írtam le, mert olyan sok minden van, hogy arra nem is lenne elég idő, hogy mindent lejegyezzek. A hétvégét otthon töltöm. Jó lesz végre látni az otthoniakat. Pihi, nyugalom...
Ezt kívánom nektek is... D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
